Gondolatok az új Honbu Dójó megnyitójához

A szpiritről oly sok szó esik manapság, hogy érdemesnek tartom kissé tágabban körbejárni a szót és annak számomra meghatározó értelmét.

Spiritusz a magyar nyelvben használatos, az alkoholnak egy igen erős változata. De a "van benne spiritusz", már éppen a lelkiekben rejlő tűz kifejezője. Spirit angolul lelket jelent, spirituális, a nyelvünkben lelki eredetű dologra utal.

A nyugati ember manapság elsősorban materialista gondolkodó. Minden az anyag és az anyagi dolgok körül forog. Rendkívül kis teret kap a belső énünk kutatása, megértésére tett kísérletek, hiszen amiről nem tudunk, az nincs is. Az egyház évezrednyi időn át kisajátította a spiritualitás kérdését és azt kizárólagossá tette maga számára. Az egyház és a tudomány közti több évszázados hallgatólagos megállapodás alapján tabu volt kutakodni spirituális vonatkozású dolgokban, ezért a tudomány kizárólag az anyagban és annak fizikai voltában kereste és keresi ma is a válaszokat az élet értelmére itt a földön és az univerzumban. De ez egy óriási zsákutca! Meg kell különböztetnünk testet, lelket és szellemet. Amikor ma már az orvosok is tudják (csak nem alkalmazzák), hogy minden betegségünk alapvetően lelki eredetre vezethető vissza (pszichoszomatikus). És a megoldást is a lelki oldalon kéne inkább keresni, hiszen "ép testben ép lélek", de ez fordítva is igaz, ha ép a lelkünk, a testünk is az. A szellem azonban már egy olyan - hozzánk tartozó - megfoghatatlan dolog, amit nem a testünkben kell igazán keresnünk. De akkor hol?

Einstein óta a szellem kiszabadult a palackból, s már nem tuszkolható oda vissza. Tudniillik Einstein megállapította, hogy az anyag az nem más, mint energia (állóhullámok összessége), a fény pedig hol anyagi, hol hullám természetű. De az is elhangzott, hogy a gondolataink képesek a történéseket befolyásolni, azaz tudatilag képesek vagyunk a jövőt alakítani ("Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik!"). Ennek ma egyre több példája tapasztalható, melyeknek mi magunk is részesei vagyunk. Egyre erősebben tudatosul az emberekben, hogy nincsenek véletlenek, hogy a nagy TITOK valójában a gondolatainkban és azok erejében leledzik. (Minden a fejben dől el!)

Aki megtapasztalta már ezeket a spirituális élményeket, elkezd mozdulni a mélyebb lehetőségek felé, meg akarja érteni életünk igaz értemét, földi létünk okát, módját, feladatát. S ma már látjuk, tudjuk, hogy ez nem magyarázható pusztán a materialista elvek szerint. Sőt, az anyag mint olyan, csupán energia, rezgés, hullám, vagy csupán egy illúzió (?).

A keleti embereknek ezek a dolgok, gondolatok nem újak, hiszen ebben éltek, élnek ma is. A kapcsolatuk a felsőbb szintekkel számukra természetes, s azt is tudják, hogy ehhez nincs szükség közvetítőkre, hiszen mi magunk vagyunk az univerzum, s annak közvetlen része. Így a Teremtővel való kapcsolatfelvétel is csak rajtunk múlik.

Elmúlt már az az idő, amikor még bárkit lehetett hülyíteni! Aki ma a spirituális értékek felé kezd fordulni, az helyesen teszi, mert itt lelheti meg mindenek magyarázatát az eredetre, az evolúcióra, létünk valódi értelmére, a Teremtő (Isten) erejére, jóságára, szeretetére.

A keleti harcművészetek nagy segítséget nyújthatnak ezen törekvésekben is azoknak, akik nyitottak és fogékonyak az energiáink lehetséges működtetésére, felhasználásának módozataira, az energiaforrásokra, s azok megfelelő használatára. A cél eljutni az univerzális energia begyűjtéséhez. Ma inkább egymástól vesszük el az energiát azzal, hogy konfliktusba keveredünk egymással, hogy dominanciára törekszünk másokkal szemben, hogy állandóan versengünk és győzni akarunk mások felett, ahelyett, hogy egyesítenénk energiamezőinket és egymást erősítve az univerzális szeretet által növelnénk folyamatosan energiaszintünket. Márpedig ez maga az evolúció, azaz a fejlődés, amerre haladnunk kell. Tegyük ezt tudatosan, s egyre többen!

Amikor én korábbi könyveimben a pacifizmusról, az erőszak tagadásáról tettem említést, akkor azt emeltem ki, hogy csak az igazi csatákat vívott ember válhat harcgyűlölővé, s ez az állításom igaz. Aki ráébred, hogy a hatalmi harcokkal mennyi energiát vont el másoktól azok kárára, akkor rájön, hogy értelmetlen, s megtapasztalhatja, hogyan merítsen energiát az univerzumból, a kimeríthetetlenből.

Számomra a karate és annak napi gyakorlás már ezt a fajta gondolkodást, értelmi és érzelmi szintet jelenti. Igen, ebben sok minden van! Az ISTEN, vagy TEREMTŐ kérdése, az újjászületés, vagy reinkarnáció, a halál közeli élmények, az élet a halál után kérdése, az energiaszintünk növelése tudatosan, a szinkronicitás, avagy a történések tudatos behívása életünkbe, embertársaink energetizálása, segítése spirituális módon, az ima és meditáció, mint a gondolat erősítése a szinkronicitás okán, a történelem tanulmányozása összefüggéseiben olyan aspektusból, aminek értelme is van, túl az évszámokon és a királyok nevein.

Gyerekkorom óta foglalkoztattak ezek a kérdések, de valójában a földi létem igazi okának megértése, megismerése volt a mindenkori éterbe kiáltott kérdésem. Úgy érzem, hogy közeledek a megértéshez, a megvilágosodáshoz, és nagyon nagy boldogság ez a fajta megbizonyosodás. Ettől teljesen megnyugszom, minden félelmem megszűnik, s inkább várom azt, aminek velem és általam meg kell történjen, mintsem mint sokan félnek mindentől, de különösen a haláltól.

30 éve tudom, hogy küldetésem van itt a földön. Tudom, hogy mi a dolgom, s teszem is azt. Teszem, ha tetszik egyeseknek, ha nem! De mi is a dolgom valójában? Segíteni másokat, hogy megértsék és így tudatosíthassák magukban energiaszintjük folyamatos növelésének módjait, mint az evolúció alapvető célját.

Nincsenek véletlenek, mindennek oka van, semmi nem történik ok nélkül itt a földön és ott fenn (egy más energia szinten, van aki mennyeknek hívja). Minden találkozás üzenetet hordoz számunkra, de vajon észrevesszük-e, felismerjük-e, képesek vagyunk-e értelmezni azokat?

Amit nagyon akarunk, amire koncentrálunk, az meg fog velünk történni. 30 éve vágyom egy saját Dójóra, s ma megvalósult az álmom. De miért kellett erre ennyit várnom? Jogos a kérdés! Ha ezt akartam és erre fókuszáltam, akkor miért csak most adatott meg ez a lehetőség? Mert egyrészt a dolgok, amit kigondolunk nem feltétlen azonnal kell, hogy megtörténjenek itt a földi síkon. De ha végig gondolom, mit is csináltam addig, amíg a sajátomat fel nem építettem, akkor rájövök, hogy rengeteg helyre jutottam el a karate tanítása útján, ahová nem biztos, hogy eljutok más módon. Nem biztos, hogy ennyi embernek nyújthattam volna valamilyen élményt a karatén keresztül, hiszen egy saját dójómba ennyien nem látogathattak volna el. Rájöttem, hogy eddig a "hegy" kellett menjen Mohamedhez, hogy minél több tapasztalatot gyűjthessek, s most már ennyi tapasztalattal  a hátam mögött már "megpihenhetek" a sajátomban, s várhatom azokat, akik közvetlenül szeretnének megismerni, tőlem valamit ellesni, netán tanulni tőlem még valamit a jövőben. S ez a gondolat megnyugtatott, megbékéltem vele, hogy ennek ma és így, ilyen megpróbáltatások árán kellett megvalósulnia. Csak remélem, hogy sok örömöm lesz benne, és hogy sokaknak nyújthat a hely és a benne résztvevő személyek maradandó élményeket, mint ahogy nekem is a tokiói Honbu Dójó és benne Sósai Oyama nyújtott (félre ne értse a Kedves Olvasó, nem kívántam magam Sósaihoz mérni, csupán az élmény fontosságát hangsúlyoztam).

Köszönöm feleségemnek, Zsuzsának, hogy velem egy emberként támogatta életem nagy céljának  megvalósítását! És köszönöm mindenkinek, akik tettekkel, gondolatokkal, anyagiakkal és bármi egyéb módon segítettek az utamon!

Használjátok, szeressétek sajátotokként a Honbu Dójót, keressétek benne azt, amiért létrejött: ez egy olyan spirituális hely, ahol a "tudást" bárki megszerezheti! Azt a tudást, amire minden embernek szüksége van, csak sokan ezt még nem tudják.

OSU!

Hanshi Adámy István